Mindenkinek van az a barátja, aki előszeretettel mesél „kisvárosi csodákról”, de amikor szóba került Makó, nem gondoltam, hogy ekkora hatással lesz rám.
A híres makói hagyma megérdemelt figyelmet kap, de most jöjjön az, amit nem is sejtettél a városról. Két napot töltöttünk ott, és az élmények – no meg a sütik – teljesen levettek a lábamról.
Az első állomásunk a helyi Kugler Bisztró volt. Nincs az a diéta, amit ne rúgna fel az ember fia egy igazi magyar cukrászda süteményeiért! A „sütizős megálló” alatt sikerült annyi kalóriát és finom kávét magunkhoz venni, hogy a következő két napot gond nélkül végigsétálhattuk volna. Ha még most is azt hinnéd, hogy egy kis falusi cukrászda nem érhet fel a nagyvárosi versenytársaihoz, akkor Makó erre rácáfol.
Az ebéd a „Nyugi Bár”-ban következett. Az étterem neve tökéletesen tükrözte az ottani hangulatot: lazulj el, egyél valami finomat, és élvezd az életet. A menü olyan volt, mint egy ízorgia, olyan májgombócos levest ettünk, mint még soha.
Ebéd után kipróbáltuk a lovaskocsikázást, ami egy kellemes és meglepően szórakoztató program volt. A lovak békésen baktattak, miközben mi visszatértünk egy kicsit a múltba, és hallgattuk a kocsis történeteit Makó régi lakóiról.
Ezután a Maros-parti lombkorona sétányon tettünk egy sétát, ami az egyik legkülönlegesebb élmény volt az utazás során. A fák feletti séta valahogy közelebb hozott minket a természethez, és közben mindenféle állati hangokat hallgattunk – amit persze a csoportunk egyik vicces kedvű tagja szerint a “Makói dzsungel” tigrisei adtak ki.
A kulturális napot a József Attila Múzeumban folytattuk. A kiállítások remekek voltak, és megtudtuk, hogy József Attila valószínűleg nem csak a verseiről volt híres, hanem a makói kalandjairól is. Az irodalomért rajongók biztosan elmélyednének a részletekben, de mi inkább a Ford Múzeumhoz siettünk, ahol a veterán autók gyűjteménye annyira lenyűgözött, hogy alig vettem észre , mennyire szalad az idő…
Ezután a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőbe vezetett az utunk. Szerencsénkre, volt HungaryCard-unk, amivel 20% kedvezményt kaptunk a belépőből – szóval már ekkor spóroltunk egy jó adag pénzt. A fürdő varázslatos, a termálvíz csodás, és a vízágyon kapott masszázs után úgy éreztem magam, mintha újjászülettem volna.
Másnap reggel a Hagymakorzón sétáltunk, és ha már a hagymánál tartunk, ellátogattunk a Hagymaházba is. Ez az épület úgy néz ki, mintha egy hagyma és egy futurisztikus művész találkozott volna egy vad estén, de belül gyönyörű és kulturális programokkal van tele. Itt található az a színház is, ahol megtekintettük a Páger Antal díjas színészek képeit is.
A nap koronája a borkóstoló volt a Kontyos Pincészetben. A borok annyira jók voltak, hogy még a hagyományosan sörös barátom is elkezdte értékelni az ízeket. A pincészet története szinte minden borban benne van, és a gazda olyan történeteket mesélt, hogy majdnem lefordultunk a padokról nevetés közben.
Makó tele van meglepetésekkel, legyen az gyógyvíz, lombkorona sétány, vagy épp egy ízletes étel a helyi éttermekben. Ez az a város, ahol az ember nem csak áthalad, hanem megáll, és élvezi a hétköznapi csodákat. Szóval, ha legközelebb valaki azt mondja, „Makóra menni csak hagymát nézni érdemes”, küldd el neki ezt a beszámolót, és nézd, ahogy megváltozik a véleménye!
