fbpx
2017-02-27
Archívum

Ablak-zsiráf a Fővárosi Állat- és Növénykertben!

Néhány napig kivételesen csak a két betekintő ablakon át lehet látni a zsiráfokat. Úgy alakult ugyanis, hogy a teljes belső istállótér „szülőszobává” vált, s csak ezen a módon lehet az állatok számára ilyenkor szükséges teljes nyugalmat biztosítani.

Hungary Carddal 50% kedvezmény a belépőjegy árából!

Állatkertünk barátai jól emlékezhetnek arra, hogy az idei év első újszülöttje egy aranyos zsiráfborjú volt, aki később – közönségszavazás nyomán – a Sauda nevet kapta. Ám már Sauda világrajövetele kapcsán elmondtuk azt is, hogy további szaporulatra is számítunk a zsiráfoknál.

Ez nemrégiben be is következett, s végül már annyi zsiráfborjúnk van, hogy nincs sok értelme a szokásos elkülönítőben „szülőszobát” létrehozni. Most tehát az egész belső zsiráfcsarnok „szülőszobaként” működik, így viszont a Szavanna-istállón belül az ilyenkor szokásosnál jóval nagyobb területen kell biztosítani az állatok által ilyenkor igényelt legteljesebb nyugalmat.

Ez az oka annak, hogy néhány napig az istállóban tartózkodó zsiráfokat csak kívülről, a két betekintő ablakon keresztül láthatja a nagyközönség. Az egyik ablakon át Akin, a külön térben tartózkodó hím zsiráfunk látszik, a másik ablakon át pedig abba a nagy, egybenyitott istállótérbe láthatunk be, ahol az összes többi zsiráf, kicsi és nagy egyszerre tartózkodik.

további információ