2017-01-24
Archívum

Cirkuszi szomszédolás – új műsor a Fővárosi Nagycirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz következő produkciójában a szomszédos és a visegrádi országok tehetséges artistái egymást kiegészítve lépnek porondra, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy együtt, egymásra figyelve, milyen sokra vagyunk képesek.

Hungary Card tulajdonosoknak 40% kedvezmény a belépőjegy árából!

A Fővárosi Nagycirkusz 2017 tavaszi műsora e kölcsönös „művészeti, kulturális respekt”-nek a jegyében született. Műsorunkban egy-egy produkcióval szeretnénk bemutatni a szomszédos országok mellett a visegrádi négyek klasszikus és modern cirkuszi értékeit, útkereséseit. Célunk, hogy a közös gyökerek felkutatása és megismerése mellett együtt, egy műsorban szerepeljenek azok a cirkuszművészek, akiknek cirkuszi tradíciói és művészete egymás mellett, egymással sok szálon és kölcsönhatásban találkozva fejlődött ki.

Cirkuszi szomszédolás című műsorunk első részében a visegrádi, második részében a szomszédos országok és hazánk kultúrájának és cirkuszművészetének bemutatására teszünk kísérletet. A műsorban többek között fellép Helena Polach futballzsonglőr (Csehország), egy kutyás számmal Valerija Anamaria Sliva (Szerbia), egy karika-galambszámmal a Duo Jednorog (Lengyelország), egy levegő-perzs számmal a Troupe Victor (Ukrajna), egy gurtniszámmal a Duo Romance (Románia) és vadonatúj erőemelő számukkal a világhírű magyar Rippel Brothers is.

A Cirkuszi szomszédolás című műsor 2017. január 28. és március 19. között a Fővárosi Nagycirkuszban

további információ

Az oldal használatával beleegyezik a sütik (cookie-k) használatába az oldalon. További információ

A Weboldal egyes részei ún. "cookie"-kat használnak- kis fájlokat, amelyek az Ön hardverének merevlemezén tárolódnak, - adatfeljegyzés és az Ön azonosításának és további látogatásainak megkönnyítése céljából. Ön beállíthatja a böngészőprogramjában, hogy értesítést kapjon arról, ha valaki cookie-t kíván Önnek küldeni, és Ön határozhatja meg, hogy el kívánja-e azt fogadni. (Ne feledje, hogy a cookie-k el nem fogadásakor egyes Weblapok nem működnek tökéletesen, illetve előfordulhat, hogy Ön nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez. A cookie-kal kapcsolatban további információt a www.cookiecentral.com címen találhat.)

Bezár