fbpx

Esterházy-kastély

Kedvezmény:

  • 1×50 %

Kedvezmény maximum 2 fő részére a teljes árú felnőtt belépőjegy árából.

A kastély, amely az 1760-es évek második felében épült 1945-ig az Esterházy család birtokában volt. Az épületet folyamatosan lakták, sőt rangos vendégeket is fogadtak itt. Falai között nem egyszer országos események zajlottak és olyan uralkodók látogattak ide, mint I. Ferenc József császár és király vagy II. Vilmos német császár.

A kastély gyakori helyszínként szolgált haditanácsokhoz, katonák százai vonultak el falai előtt (például a szabadságharc idején Görgey Artúr vezetésével). Az épület különlegességei között megtekinthető az épségben fennmaradt hollandi csempés fürdőszoba és a titkos lépcső is, mely a grófi és a grófnői lakosztályt köti össze.

A kastélyépület egy nagyszabású kompozíció része, amelybe a tatai várat és az Öreg-tavat is belekomponálta az épület tervezője, Felner Jakab. A kastély kertjében Schweiger Antal szökőkútszobra, a vízköpő delfin mellett Amphitrité, a szépséges nimfa alakját is megcsodálhatjuk. Ez a romjaiból újjászülető szobor lett a hosszú idő után újjászülető kastély szimbóluma, valamint az épületben látható „Béke szigete” címet viselő kiállítás jelképe.