fbpx

Festetics-kastély

Kedvezmény:

  • 1×50 %

Kedvezmény maximum 2 fő részére a teljes árú felnőtt belépőjegy árából.

Az 1800-as évek elején fogott bele Festetics Antal a dégi birtok fejlesztésébe és a kastély építésébe. Jó ízlését, igényességét, és persze gazdagságát tükrözi, ahogyan a birtokközponttá tett területet kezelte. A nyári rezidenciának használt épület tervezését a pályája elején járó, de már nem ismeretlen Pollack Mihályra bízta. Az épület földszintjén a társasági élet színterei, a reprezentációs terek és a család tagjainak lakosztályai sorakoztak. Ma családtörténeti és botanikai tárlat várja a látogatókat. Az emeleten a korábbi gyerekszobák, lakosztályok, valamint vendégszobák helyén egyedülálló szabadkőműves kiállítást találunk, hiszen Festetics Antal maga is a rend tagja volt. A kastéllyal egy időben kezdték kialakítani hazánk legnagyobb angolparkját, amely része a birtok egészére kiterjedő, egységes tervnek. A Szerpentin-tó szigetén találjuk a kert ma legismertebb, karakterisztikus épületét, a vörös téglás Hollandi-házat. A 19. század végén Festetics Pál építtette tüdőbeteg felesége számára, akit a ház földszintjén lakó svájci tehenek jóvoltából friss tejjel és ammóniagőzzel kezeltek.
A 300 hektáron elterülő park és a benne található épületek remek helyszínt biztosítanak a kikapcsolódáshoz minden évszakban.
A komplexum kizárólag előzetes regisztráció alapján induló, vezetett csoportokban látogatható.