fbpx

Solaris Hotel

Kedvezmény:

  • 10 %

Balatonföldvár a déli part egyik legszebb települése, mely folyamatosan fejlődik.

A sekély víznek köszönhetően a kisgyermekes családok számára ideális nyaralóhely. Nemrég korszerűsítették a Keleti Strandot, legutóbb pedig a többfunkciós Nyugati Strandot is felújították.
A város partszakaszának közepén található a Központi Szabadstrand és az állatszerető vendégeket Kutyastranddal várja a város, ahol együtt fürdőzhetnek a gazdik kis kedvenceikkel.

2019-ben egy teljes belső átalakításon esett át a hotel, ahol minden szobát, folyosót éttermet és a közösségi tereket is igényesen, modern bútorzattal szereltünk fel. A szobák mindegyike LCD tv-vel, klímával, mini hűtővel felszerelt, ezeket vendégeink szabadon – térítésmentesen használhatnak.

A hotelben található lift mind a három szinten elérhető, így az idősebb, mozgáskorlátozott vendégeink is könnyedén közlekedhetnek. Parkosított udvarunknak köszönhetően gyermekek és felnőttek is könnyedén megtalálják a számukra megfelelő kikapcsolódást.
Balatonföldvár strandjai és látnivalói a hoteltől pár perc sétára fekszenek - a Szabadstrand és a Hajókikötő is kb 200 méterre található.