fbpx

Udvari Kamaraszínház

Kedvezmény:

  • 50 %

Kedvezmény 2 fő részére a színházjegy árából, mely az alábbiak szerint érvényesíthető:

- állandó helyszínünkön a pozsonyi úti Altemplomban az előadás előtt;
- a Hotelinfo Irodában (1056 Budapest, Váci utca 78-80.) történő jegyvásárlás esetén;
- vidéki előadások esetén az iroda@hotelinfo.hu e-mail címre leadott rendeléssel.

Mottójának és alapítási céljainak megfelelően az Udvari Kamaraszínház olyan műhelyszínház, amely a jelenünket eredményező múltunkat viszi színre. 2016-ban a színház „A világ magyarságáért” elismeréssel lett kitüntetve. A történelem örök és kifogyhatatlan téma, ami hivatástudattal, hazaszeretettel és nemzeti értékeink megőrzésébe vetett hittel párosulva igazán érdekes és izgalmas előadásokat tud létrehozni. Az elmúlt, közel húsz évben több mint kétszáz helyen léptünk fel, és a Kárpát-medence színházának tartjuk magunkat. Szeretnénk, ha minél többen megismernének bennünket, határon innen és túl. Színházi munkánk során, történészek segítségével olyan eseményeket keresünk meg a magyar múltból, amelyek alkalmasak arra, hogy belőlük színpadi művek szülessenek. Színházunk célja elsősorban a gondolatébresztés, és másodsorban a szórakoztatás.

Az Udvari Kamaraszínház terveink szerint 2021-ben is az egész Kárpát-medencében fellép, de kiemelkedő helyszínek lesznek az anyaországban Budapest, Gyula, Békéscsaba, Debrecen, Sopron, Erdélyben Nagyvárad, Arad, Temesvár, Máramarossziget, Székelyudvarhely, Délvidéken Szabadka, Zenta, Újvidék, Kárpátalján Beregszász, Ungvár, de megfordulunk Bécsben és Zágrábban is.

hirdetés