fbpx
2017-04-18
Archívum

Floralia Tavaszköszöntő Ünnep a Gorsium Régészeti Parkban

Az újjáépült Gorsium Régészeti Park egész évben várja a látogatókat, 2017 tavaszán pedig újra Floraliának ad helyet. Flora temploma felszentelésének ünnepe a tavasz köszöntése volt az antik Rómában.

Hungary Carddal a múzeumok és a római kori település romjai ingyenesen tekinthetők meg!

A kétnapos rendezvény programpalettáját császári bevonulás, gladiátorjáték, ókori témájú játékok és foglalkozások, kézműves vásár, gladiátorok és legiós katonák bemutatói, római kori esküvő színesíti, és nem hiányoznak a kínálatból a mediterrán ízek sem.

A családi programok mellett kellemes és hasznos időtöltést kínál a régészeti park: az 1958 óta folyó ásatás erődfalakat és kapukat, oszlopsorral díszített utcákat, fórumot, templomokat és középületeket, a tartománygyűlés csarnokait és szentélyeit tárta fel – a leletekből az idén megnyílt állandó kiállításokon adnak ízelítőt a közönségnek.

A Gorsium Floralia programjára nem vonatkozik a Hungary Card kedvezmény, de a régészeti park és az alábbi múzeumok ingyenesen látogathatók:

Hetedhét Játékmúzeum
Középkori Romkert
Szent István Király Múzeum
Rendház
Új Magyar Képtár
Városi Képtár – Deák Gyűjtemény

további információ