fbpx
2017-08-10
Archívum

Székesfehérvári Királyi Napok 2017. augusztus 11. – 2017. augusztus 20.

A Szent István ünnepe köré szervezett tíznapos, augusztusi rendezvénysorozat a történelmi főváros legfontosabb eseménye. Olyan kulturális csemegékkel várja vendégeit, melyek valóban csak az egykori koronázóvároshoz köthetők. 

Csúcspontja a Koronázási Ünnepi Játékok: életre keltett skanzen, középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti műalkotások a belváros házfalain, fölénk magasodó, közel ötméteres óriásbábok, királyaink koronázási ceremóniája a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött. 

A zene minden formában nagy szerepet kap: lesznek könnyűzenei- és hagyományőrző koncertek, a III. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztiválon több város katonazenekarai koncerteznek a belvárosban, a Nemzeti Emlékhelyen felállított színpadon pedig a Musica Sacra komolyzenei koncertet élvezhetjük. Augusztus 20-án nagyszabású felvonulással zárulnak a történelmi programok, és az ünnepi tűzijáték előtt megkezdődik a Nemzetközi Néptáncfesztivál az Alba Regia Táncegyüttessel és vendég együtteseivel a világ minden tájáról.

 

HungaryCard Plus csomaggal ingyenes Szent István Király Múzeum turistajegy váltható, mellyel az alábbi kiállítóhelyek ingyenesen látogathatóak:

 

  1. Fekete Sas Patikamúzeum
  2. Hetedhét Játékmúzeum – Moskovszky és Réber Gyűjtemény
  3. Középkori Romkert
  4. Szent István Király Múzeum
  5. Szent István Király Múzeum – Rendház
  6. Szent István Király Múzeum turistajegy
  7. Tourinform Iroda
  8. Új Magyar Képtár
  9. Városi Képtár – Deák Gyűjtemény