fbpx
2018-03-20
Archívum

Hamarosan nyit a Vasúttörténeti Park!

A szezon április 2-án, hétfőn a húsvéti tojásvadászok kedvenc eseményével, a Húsvéti Nyuszikereséssel indul, ahol a számtalan kézműves-, és hagyományőrző program mellett koncert és bábelőadás várja a családokat.

HungaryCard tulajdonosoknak 20% kedvezmény.

Lehetőség lesz tojást festeni, nemezelni, gyertyát önteni, vagy megfonni a húsvéti kosarat is, amibe később a sok-sok csoki vagy festett tojás kerülhet! A kicsiket állatsimogatóval is várják, ahol megismerhetik a háztáji kis- és nagyállatokat, sőt a bátrabbak meg is simogathatják őket. A kézműves programok, és arcfestés mellett a szervezők Húsvéti Nyuszikereső játékkal várják a gyerekeket: aki az összes eldugott tapsifüles rejtekhelyét felleli, és begyűjti az összes pecsétet, az részt vehet az ajándéksorsoláson!

A húsvéti ünnepséget gyerekekből álló fúvószenekar nyitja meg, a nap végéig kitartó jó hangulatról pedig 12.30-kor kezdődő Katáng zenekar fellépése, illetve az Ákom-Bákom bábszínház 15:30-as előadása, hagyományőrző néptáncbemutató és egy bűvész show gondoskodik. Természetesen lehetőség lesz kipróbálni a mindig népszerű hajtányozást, a kerti vasutazást, a lóvasutat és a sínautót is, vagy akár egy nagy mozdonyon is lehet utazni.

további információ