fbpx
2019-07-04
Archívum

Gyertek hűsölni a Dandár fürdőbe!

A nagy hőségre való tekintettel az udvari medencék hőmérsékletét 34 és 36 °C-ra csökkentettük. Saját parkolónkban a fürdővel szemben a parkolás ingyenes. HungaryCard Plus kártyával 50% kedvezmény a szekrényes belépő árából.

1928-ban a Városi Tanács határozata alapján minden budapesti kerületben úgynevezett népfürdőt kellett létesíteni, hogy az emberek számára olcsón biztosíthassák a higiéniához elengedhetetlenül szükséges fürdési lehetőséget. A Dandár Gyógyfürdő volt az első ilyen népfürdő, vagy tisztasági fürdő. A Dandár utcai népfürdő vázlatos tervét K. Császár Ferenc készítette. A fürdőt 1930-ban adták át, majd 1936-ban átalakították. A II. világháború alatt a fürdő kevésbé rongálódott meg, így azt már 1945-ben megnyithatták. Az 1978-as a teljes felújítást követően gyógyfürdőként helyezték üzembe.


A következő nagy változás 2013-2014-ben következett be a Dandár életében. A 2013-as felújítási és korszerűsítési munkálatok során megújultak a szaunák, az öltözők és a zuhanyzók, majd 2014-ben a fürdő egész lényét átformálták. A pince egy kisebb wellness részleggé változott, szauna, gőzkamra, merülő medence és pihenő található benne. Az emelten új masszázshelyiségeket hoztak létre. Az eddig kihasználatlan udvarban pedig élményelemekkel ellátott két termál medencét alakítottak ki, amelyek 36-38 fokos hőmérsékletükkel, gőzölgő vizükkel és a párás levegőjük a téli hideg napokon is megmelengetik a fürdőzőket.


További információ