fbpx
2021-07-13
Archívum

Harmincadik évfordulóját ünnepli a Művészetek Völgye!

Július 23. és augusztus 1. között, a több mint 1800 programot felvonultató összművészeti fesztiválnak, ahogy eddig is, három gyönyörű balaton-felvidéki település ad helyet: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. HungaryCarddal 1 alkalommal 50% kedvezmény 2 főre a helyszínen váltott belépőjegy árából.



Sok-sok könnyűzenei koncerttel, irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programmal, valamint biciklis, gyalogos túrákkal és a megszokott Völgyhangulattal tér vissza az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja.

A Művészetek Völgye különlegessége, hogy három gyönyörű balaton-felvidéki település adja az alapjait, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. Az utcák és a környező természet maga a díszlet, az épületek, intézmények pedig átalakulnak a fesztivál ideje alatt. Koncerthelyszín lesz az óvoda udvarból, galéria a tűzoltószertárból és a buszmegállóból, színház a közösségi házból, hangversenyterem a templomokból. A helyi lakosok vendéglátói a fesztiválnak, motorjai és mozgatórugói az eseményeknek. Minden helyszínen, udvarban más hangulat és összesen közel ezernyolcszáz program várja a látogatókat.

A Művészetek Völgye nagyszínpadán lép fel a Csaknekedkislány, a 30Y, az Erik Sumo Band, az Irie Maffia, Dés László, az Elefánt, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Csík Zenekar, az Esti Kornél,  Hobo, a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a Bohemian Betyars, az Anna and the Barbies, a Quimby, a Random Trip, a Szabó Balázs Bandája és Rúzsa Magdi.



A fesztivál védettségi igazolvánnyal látogatható, de a 16 éven aluliak anélkül is beléphetnek a rendezvényhelyszínekre.
A HungaryCard kedvezmény érvényesítése Kapolcson a Faluházzal szemben található info ponton lehetséges.