Idén a megszokottnál egy héttel később, éppen Szeged város napján, május 21-én, csütörtökön veszi kezdetét hazánk egyik legnagyobb és leghosszabb gasztrokulturális fesztiválja, a jubileumi 30. Szegedi Borfesztivál. A 11 napon át tartó gasztronómiai rendezvény több mint 150 borásszal, fergeteges Dóm téri nagykoncertekkel és a hagyományos Szegedi Hídivásárral várja a látogatókat. A rendezvények ingyenesen látogathatók!

30. Szegedi Borfesztivál
2026. május 21 – 31.
A fesztivál szíve idén is a platánfákkal övezett Széchenyi tér lesz, ahol a több mint 150 borász mellett pálinkaházak és gasztronómiai csemegék is várják a kilátogatókat. A 11 napos fesztiválon minden nap két színpadon szól a jazz és a blues, de lesznek sztárfellépők és bulizenekarok is, akik gondoskodnak az utánozhatatlan borozós hangulatról. Péntekenként és szombatonként egészen hajnal 2-ig DJ-k is színesítik a zenei kínálatot és mozgatják meg éjfél után a vendégeket.
A hazai könnyűzene krémjét vonultatja fel a Dóm téri Kavalkád, amely a monumentális Fogadalmi Templom tövében kínál ingyenes közösségi élményt május 22. és 24. között. Pénteken az indie-pop vonalat képviselő Blahalouisiana, majd Yamina alapozza meg a hangulatot. Szombaton a Kossuth-díjas Rúzsa Magdi ad óriási koncertet, melyet egy látványos tűzijáték, majd Lotfi Begi fellépése követ. A hétvégét vasárnap a fiatalok egyik legnagyobb kedvence, a Bagossy Brothers Company zárja. A három nap folyamán fellép még az UFO, Josh és Betti, Vavra Bence, Lengyel Johanna, Tóth Abigél, Singh Viki, Nagy Ádám és Bebe is.
A 11 napos ünnepségsorozat alatt az egész belváros fesztiválhelyszínné alakul:
• Kincs tér – Dugonics tér : Szintén 11 napig tart majd a Kincs tér. Itt kézműves portékákkal találkozhatnak a kilátogatók, a programok pedig a Sounds of Szeged színpadon zajlanak majd. A tehetségkutatón bemutatkozó feltörekvő zenekarok mellett itt is lesznek sztárfellépők – pl. Unique, Belmondo és Török Ádám humorista – de akár nemzetiségi táncházakban is részt vehetnek az érdeklődők.
• Mindmegette Gasztroudvar – Klauzál tér : A borfesztivállal párhuzamosan indul, ahol a finom ételek mellett söröket is lehet kóstolni, és kézművesek is kitelepülnek.
• 25. Szegedi Hídivásár – Belvárosi híd, Híd utca, május 30-31. : A fesztivál második hétvégéjén a Belvárosi híd és a Híd utca az ország egyik legnagyobb kézműves seregszemléjévé alakul, ahol több mint 270 hazai alkotó kínálja egyedi termékeit a hömpölygő vásári tömegnek.
A hamisítatlan borélményhez és a kóstoláshoz idén is a fesztivál hivatalos poharaira lesz szükség. A megszokott kedvencek mellett a kerek évforduló alkalmából különleges újdonságokkal – borfesztivál emblémás, Szeged címeres visszaváltható, egyedi grafikájú és exkluzív, limitált kiadású üvegpohárral – is készülnek a szervezők.
A rendezvények idén is ingyenesen látogathatók.
További információ a rendezvény hivatalos weboldalán és Facebook-oldalán.
