2018-07-31
Archívum

Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye az Ős-Dráva Látogatóközpontban!

2018. augusztus 11-én, szombaton kerül megrendezésre a Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye a Harkány közelében található Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban. Az egész napos rendezvény nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a nagyközönség megismerkedjen a régi pásztorhagyományokkal. A nap fő attrakciója során a magyar pásztorkutyák őshonos juhaink hajtásában, terelésében versengenek majd.

A megmérettetésen fontos szempont hogy a kutyák és gazdáik hogyan tudnak együttműködni, miként oldják meg a juhok végigvezetését az akadályokkal nehezített útvonalon. A verseny mellett ösztönpróbát – terelési képességvizsgát – is fognak tartani olyan pásztorkutyák részvételével, amelyek még nem kerültek juhok közelébe.

A kutyás események mellett a rendezvényre ellátogató vendégek változatos programokon vehetnek részt a nap folyamán: lesz íjászat, fafaragó bemutató, NATURA2000 gyereksarok, helyi termékek bemutatója vásárlási lehetőséggel, tárlatvezetés a Dráva természeti értékeit és kultúrtörténeti érdekességeit bemutató kiállításon, szakvezetés a Hagyományos Gazdálkodás tanösvényen, valamint lehetőség lesz a régi magyar háziállatokat bemutató major megtekintésére is.

A rendezvényre és a látogatóközpontba egész napra érvényes kedvezményes belépődíj felnőtteknek 700 Ft/fő, diákoknak, 60 év felettieknek 400 Ft/fő. A terelőversenyre és az ösztönpróbára nevezett kutyák gazdái részére (egy kutya – egy fő) ingyenes a belépés.

további információ

Az oldal használatával beleegyezik a sütik (cookie-k) használatába az oldalon. További információ

A Weboldal egyes részei ún. "cookie"-kat használnak- kis fájlokat, amelyek az Ön hardverének merevlemezén tárolódnak, - adatfeljegyzés és az Ön azonosításának és további látogatásainak megkönnyítése céljából. Ön beállíthatja a böngészőprogramjában, hogy értesítést kapjon arról, ha valaki cookie-t kíván Önnek küldeni, és Ön határozhatja meg, hogy el kívánja-e azt fogadni. (Ne feledje, hogy a cookie-k el nem fogadásakor egyes Weblapok nem működnek tökéletesen, illetve előfordulhat, hogy Ön nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez. A cookie-kal kapcsolatban további információt a www.cookiecentral.com címen találhat.)

Bezár