fbpx
2017-02-15
Archívum

Magyar utazók, felfedezők a Földrajzi Múzeumban

Közel hetven magyar utazó életútját iismerehetik meg  a látogatók. Volt közöttük őshazakutató, szabólegény, nyelvész, geológus és szerzetes, de ami közös bennük, hogy mindegyiküket a világ megismerésének vágya hajtotta távoli tájak felé.

Hungary Card tulajdonosoknak 25% kedvezmény a belépőjegy árából!

A kiállítást a Glóbuszok terme nyitja meg, ahol a múzeum földgömbjeiből láthatnak az érdeklődők váltogatást, a legjelentősebb magyar utazók útvonalát ábrázoló térképpel szemben. Ezután a XII-XVIII. századi Korai magyar utazók terme következik, ahol többek között megismerhetik az első magyar utazó, Julianus barát utazásának részleteit és a Madagaszkáron járt Benyovszy Móric kalandos életét.

A XIX-XX. század jeles kutatóinak munkásságával az Ázsia teremben, az Afrika, Amerika, Óceánia teremben illetve a XX. század kutatói elnevezésű termekben ismerkedhetnek meg a látogatók. Többek között Déchy Mór, Cholnoky Jenő, Vámbéry Ármin, Teleki Sámuel, Sass Flóra és Germanus Gyula utazásainak tárgyi anyaga és fotódokumentációja látható. A kiállítást a kijárati folyosón berendezett Vadászutazók nevű rész zárja látványos trófeákkal.

további információ