2017-09-05
Archívum

Nők, erők és energiák – Ez a Naptárlányok a Pesti Magyar Színházban!

Szinte minden igaz. Anglia nagyjából mértani közepén található Rylstone kisváros. Ott éltek és még élnek is azok a nők, akik 1999-ben összefogtak, hogy özvegyen maradt barátnőjük ötletét megvalósítsák. Egy megfelelő kanapét akartak vásárolni a helyi kórháznak, amelyben elüldögélhetnek azok a családtagok, akik kemoterápiás kezelésre kísérik a rokonukat. HungaryCarddal 50% kedvezmény a színházjegy árából.

 Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK  ● vígjáték
Rendező: Tallós Rita
Bemutató: 2017. szeptember 29.

Annie leukémiás férje, John kezelését volt kénytelen kivárni egy pokoli kényelmetlen és viharvert fotelben. Johnnak azonban nem maradt ideje kivárni, meghalt – ám azóta a nevét egy épületszárny őrzi a rylstone-i kórházban, mert Annie, Chris és a többiek – a helyi nőegylet tagjai – soha nem látott üzleti és világsikert arattak a saját egyleti naptárukkal, amelyben ők maguk pózoltak. Mégpedig meztelenül!

Tudni érdemes, hogy a rylstone-i ladyk átlagéletkora már akkor, vagyis a fotózás idején 60 év körül volt.
A valódi történet innentől akár valódi is lehet. A nők sorsa, életük, viszonyaik egyrészt filmre, másrészt színdarabba íródtak. A vígjátékot Deres Péter, a színház dramaturgja fordította, sőt, 2017-re szabta, és a színház társulata – kiegészülve kiváló vendégművészekkel – arra készül, hogy a történetet, a „mesét” mindennapjaink átélhető valóságává emelje. Ismerős valósággá, ha úgy tetszik: magyar valósággá, hiszen melyik kórházból nem hiányzik egy várakozást könnyítő fotel?! Hogy egyebekről ne is essék most szó…

Az igaz történet alapján készült mű mozifilmként már nagy sikert aratott a csodálatos Helen Mirrennel a főszerepben. Magyarországon először a Pesti Magyar Színház tűzi műsorára ezt a páratlanul szép, humánus, a nőket végre igazán komolyan vevő – ugyanakkor hihetetlenül szórakoztató – darabot, parádés szereposztásban!

További részletek

Az oldal használatával beleegyezik a sütik (cookie-k) használatába az oldalon. További információ

A Weboldal egyes részei ún. "cookie"-kat használnak- kis fájlokat, amelyek az Ön hardverének merevlemezén tárolódnak, - adatfeljegyzés és az Ön azonosításának és további látogatásainak megkönnyítése céljából. Ön beállíthatja a böngészőprogramjában, hogy értesítést kapjon arról, ha valaki cookie-t kíván Önnek küldeni, és Ön határozhatja meg, hogy el kívánja-e azt fogadni. (Ne feledje, hogy a cookie-k el nem fogadásakor egyes Weblapok nem működnek tökéletesen, illetve előfordulhat, hogy Ön nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez. A cookie-kal kapcsolatban további információt a www.cookiecentral.com címen találhat.)

Bezár